Szerencsétlen szerencse:

Egy fekete kutya békésen sétálgatott a házak között. Boldogan nézelõdött és kíváncsian fürkészte a fákat és bokrokat, keresve fajtársai jeleit, üzeneteit.
Nem elõször járt már ezen a környéken. Szaporán szedte lépteit, majd furcsa szagra lett figyelmes. Megállt egy pillanatra és körülnézett. Egy kerítés tetején lusta tarka macska sütkérezett a telihold fényében. A kutya szinte minden éjjel látta erre, el is gondolkodott, hogy vajon miért jó ennek a cicának, hogy már hét éve ugyanígy, ugyanebben a pózban várja a sült galambot a szájába. Tüntetoleg vakkantott egyet,
de mivel a macska nem foglalkozott vele, továbbszaladt. Leért az útra, ahol egy kamion centikre tole húzott el a szürke aszfalton. Megrettent, de az elso ijedség után nyugodtan indult át az út túloldalára. Hirtelen a semmibol elõbukkant egy reflektor, s a fekete kutya szinte beleolvadva a sötétségbe megállt. Szembe fordult az autóval és földbe gyökereztek a lábai. A piros négykerekû szinte pillanatok alatt ott volt az orra elõtt és elsodorta. Hasító fájdalmat érzett a fejében és a jobb elso lábában.
Valami nedves és büdös csorgott körülötte és elnyomta a vér állott és fájdalmas szagát.

A kocsiból leszakadt olajteknoõbõl ömlött az anyag és a sofõr hangosan szitkozódott. Kénytelenül lehúzódott az út szélére és a fekete kutyát szidta, aki láthatatlanul került elé az úttestre. Saját problémájának keseregve, önsajnálatba merülve hívogatta telefonján ismerõseit, amikor a kutya mögött megállt egy autó. Négy fiatal szállt ki belõle: három fiú és egy lány.

Siralmas látvány tárult a szemük elé. Az út felét hatalmas olajfolt borította, kellõs közepén egy riadt tekintetû kutyával, aki szemlátomást sokkos állapotba került és képtelen volt felállni. A fiatalok sokáig tanakodtak, de végül a lány megérintette a kutyát. Az nem volt agresszív, és nem is húzta el a fejét – nem lett volna ereje. Rettegve várta a sorsát és nem értette, hogy miért nem tud felkelni, csak azt a hasító fájdalmat érzi mindenütt a kis testében. Aztán erõs kezek ragadták meg és lehúzták az útról, az ott tátongó olajtócsából.

A sofõr eközben kénytelen kelletlen visszament az elütött állathoz és a fiatalokhoz. Abban reménykedett, hogy azok majd talán rajta is segítenek, hiszen autója szinte használhatatlanná vált a baleset nyomán. Arra azonban nem számított, hogy a fiatalokat majd jobban érdekli a kutya, mint az õsorsa. Nem létezõ lelkiismerete számára, felhívásra kényszeredetten tárcsázta a tudakozó számát, hogy megkérdezze a városi állatmenhely számát. A szám meglett, de a tárcsázás nem járt sikerrel.
Nem is érdekelte. Inkább azon törte a fejét, hogy hogyan tudnák a fiatalok õt bevontatni a következõ benzinkútig.

Az este azonban másként alakult. A kutya a fiúk révén bekerült a megmentõ autó csomagtartójába és gázt adva elindult felkutatni a városi állatorvosi rendelõket.
Nem vállalkozott könnyû feladatra, hiszen éjszaka egyiket sem találták nyitva.
A telefonkönyvet böngészve a hetedik helyen felvették a kagylót.
A lány felsóhajtott: végre!

A kutya eközben félve és nyugtalanul feküdt a csomagtartóban, fejét kezek simogatták nyugtatóan, szájába egy kis vizet csempésztek. Aztán újra zárult a csomagtartó és száguldott a rendelõ felé, ahol már várták az állatot. Felkerült a vizsgálóasztalra és a fiatal doktor gyorsan és hangtalanul vizsgálta. Közben minden tiszta olaj lett, de ez egy cseppet sem zavarta az „ápolókat”. Megröntgenezték és szerencsésen nyugtázták, hogy a gerince nincs eltörve. De ez sajnos nem adott okot igazi örömre. Az állat sokkot kapott és szörnyû idegállapotában a farka hegye remegett csak. A bal mellsõ lába élettelenül lógott, tõben eltört. Az orvos infúziót kötött be neki és injekciókat fecskendezett bele. A fiatalok közben simogatták és nyugtatták, a kutya pedig érezte, hogy törõdnek vele, hogy figyelnek rá, bár a környezet néhány ingerét nem érzékelte. Hosszú ideig tartó küzdelem után újra letörölgették a még mindig olajtól csöpögõ, már egész testében remegõ állatot. Meleg rongyokba bugyolálták és újra kivitték az autóba. Egy meleg kabáttal betakargatták és elindultak vele haza. Az egy órás út hosszúnak bizonyult, de a kezelés hatásosnak látszott. Az állat nyugodtan pihent a ruhák között, s közben negyed óránként nyílt az ajtó és friss levegõ áramlott a térbe.

Uticéljukhoz érkezve a kutyus újabb meleg és puha ágyat kapott, s már egyre többen simogatták, nyugtatgatták és figyeltek rá.

- Megtartjuk ugye?
– kérdezte az egyik fiú.
- Persze, hogy igen.
– Válaszolta a lány
– Már tudom is mi lesz a neve. Lucky.

A szerencsés kutyus, akit idõben észrevettek és eljutattak egy szakemberhez, hogy az segítsen rajta.

És Lucky hálásan kereste szemével a megmentõit, amikor végre úgy érezte, hogy valami végtelenül megnyugtató érzés hatja át az egész testét. Nem akart már tovább küzdeni. Fejét finoman a párnára tette és becsukta a szemeit. Álmában megint kölyökkutya volt és gondtalanul játszadozott testvéreivel. Vidáman vakkantva bújt oda anyja meleg testéhez, aki bátorítóan megnyalta a fejét. Boldog volt. Újra boldog.

Reggel amikor rátaláltak már csak egy élettelen test feküdt, ott, ahol elõzõ éjjel reménnyel teli szívvel hunyta le szemeit Lucky. Hiába a gondoskodás, a gyors segítség, nem érhette meg a másnapot. Talán úgy ment el, hogy érezhette azt, hogy nem vagyunk „rosszak” mi emberek.

Forrás: Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület