|
|
Állatvédés 1998- XXVIII |
|
1998. évi XXVIII. TÖRVÉNY az állatok védelméről
AZ ORSZÁGGYŰLÉS - annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége,
- elismerve azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára,
- kifejezve azon szándékát, hogy a Magyar Köztársaság tevékeny módon részt vállaljon az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből, az állatok ésszerű védelmének és kíméletének biztosítása érdekében az alábbi törvényt alkotja:
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A törvény célja
-
§ E törvény célja, hogy elősegítse az állatvilág egyedeinek védelmét, fokozza az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében, valamint meghatározza az állatok védelmének alapvető szabályait.
A törvény hatálya
- § E törvény hatálya kiterjed:
- (1)
- a) a gazdasági haszon céljából tartott, igénybe vett állatokra;
b) a kutatási-kísérleti célra szolgáló állatokra, a vizsgálati és az oltóanyagtermelés céljából tartott állatokra, a génbankként kezelt, valamint a tudományos ismeretterjesztés és az oktatási demonstráció céljából tartott állatokra; c) a verseny- és sportcélra tartott állatokra; d) a pásztorebekre, az őrző-, védő-, mentő-, vakvezető, jelző- és terápiás kutyákra; e) a vadászatra alkalmazott állatokra, ha jogszabály másképpen nem rendelkezik; f) a mutatványos vagy egyéb bemutatási célra szolgáló állatokra; g) a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a közfeladatokat ellátó őrszolgálatok feladatainak ellátását szolgáló állatokra; h) a kedvtelésből tartott állatokra; i) a veszélyes állatokra, a háziasított állatok gazdátlan egyedeire (kóborállat), az állatkertekben, a vadaskertekben és a vadasparkokban élő (tenyésző) állatokra, továbbá a vadon élő fajok bármilyen célból fogva tartott egyedeire, ha külön jogszabály másként nem rendelkezik.
- (2) A vadászható vadfajokra, valamint a halászható, horgászható halfajokra és a természetvédelmi oltalom alatt álló, illetőleg a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állatokra külön jogszabályok rendelkezései vonatkoznak.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet).
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
(3) Az (1) bekezdésben megjelölt tevékenységet az a személy folytathatja, aki szakirányú végzettséggel, megfelelő gyakorlattal rendelkezik.
-
(4) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv a kísérleti állatot tenyésztőt, forgalmazót, szállítót, valamnint a tenyésztő létesítményt nyilvántartásba veszi. A nyilvántartásban meg kell jelölni azt a létesítménynél alkalmazott felelős személyt, aki a telephelyen alkalmas a kísérleti állatállomány megfelelő ellátására.
Az állatkísérletek engedélyezése
-
§
-
(1) Az állatkísérlet iránti kérelemben meg kell jelölni azokat a tudományosan megalapozott indokokat, amelyek az állatkísérletet szükségessé teszik.
-
(2) Az engedélyező okiratban - az engedélyezés indokain túlmenően - meg kell határozni annak időbeli hatályát is.
-
(3) Az állat-egészségügyi hatóság végzi:
-
a) az állatkísérlet engedélyezését,
-
b) az állatkísérlet végzésére jogosultak nyilvántartását.
-
§ Az állatkísérlet végzésére feljogosított és nyilvántartott intézményben munkahelyi állatkísérleti bizottságot (a továbbiakban: MÁB) kell létrehozni és működtetni. A MÁB tagjait a intézmény vezetője nevezi ki. A MÁB ügyrendjét maga állapítja meg.
-
§
-
(1) A MÁB feladata az intézmény
-
a) állatkísérleti szabályzatának (etikai kódexének) elkészítése;
-
b) állatkísérleti szabályzata végrehajtásának ellenőrzése;
-
c) állatkísérleteinek szakmai-etikai felügyelete. A MÁB feladata továbbá az intézményben az állatkísérlet végzésére jogosult személyek oktatásának, képzésének szervezése.
-
(2) A MÁB az intézmény belső állatkísérleti szabályozásának megsértése esetén jogosult - az állat-egészségügyi hatóság egyidejű értesítése mellett - a kísérlet azonnali leállítására.
-
§ Az állatkísérlet végzésének részletes szabályait külön jogszabály állapítja meg.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
| |
|
|
|
Termékek |
|
| |
|
|